Rólunk

A “család az család” kampány 2020. novemberében indult.


Azért indítottuk, mert

Hiszünk abban, hogy egy gyereknek az a legfontosabb, hogy szeretetteljes környezetben nőjön fel.
Hogy a család fogalma sokkal színesebb, mint ahogy azt néha gondoljuk.
Hogy minden kisgyerekes családot azonos jogok, lehetőségek és támogatás illet meg.
Hogy a család az család, akkor is, ha a szülők történetesen azonos neműek.

Csak az a fontos, hogy emberek. 

A család az család kampány igazi civil kezdeményezés:
három kisgyerekes magyar család, és a céljainkkal egyetértő önkéntesek közös munkája áll mögötte. Az összes eddigi projektünket így valósítottuk meg. 

Azért dolgozunk, hogy minden kisgyermeket nevelő magyar családnak azonos jogok, azonos támogatás és azonos lehetőségek járjanak. Fontos célunk az ismeretterjesztés, és az, hogy a szivárványcsaládok helyzetéről higgadt, nyugodt hangvételű, egymás érveire odafigyelő, tényeken és jól alátámasztott kutatásokon alapuló párbeszéd induljon. 


Büszkék vagyunk rá, hogy a család az család kampányt több mint 150 cég, márka és nagykövetség valamint több száz ismert és több tízezer civil ember támogatta. Kiállt a kampányunk mellett Istenes Bence, Ördög Nóra, Mihalik Enikő vagy Gulácsi Péter. Az ügyünket támogató márkák között pedig vannak nemzetközi és hazai nagy cégek, például az Ikea, az RTL Magyarország, a Sziget, a Levi’s, az HBO, a Netpincér vagy a Cinema City. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy sok hazai kis- és közepes vállalkozás is egyetért velünk. A kampány mellett tíz nagykövetség: a többi között az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország és Spanyolország budapesti képviselete is kiállt. 

2020. őszi kampányindító filmünkben kisgyerekes szülők, pedagógusok, szakértők és a téma elismert kutatói cáfolták a szivárványcsaládokkal kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket. 

2021. májusában a Szivárványcsaládokért Alapítvány mutatta be az ország első szivárványcsaládos mesekönyvét. A bevezető kampányában kortárs magyar írók, költők, meseírók és műfordítók, többek között Parti-Nagy Lajos, Dragomán György, Szabó T. Anna, Péterfy-Novák Éva, Dániel András és Grecsó Krisztián vallottak a család fontosságáról. 

 

Ha egyetértesz a missziónkkal támogasd a munkánkat.