#ugyanaz

Ami számít, abban nincs különbség.

Biztosan számodra is nagyon meghatározó a családod, akikkel együtt aggódtok, együtt nevettek és együtt élitek meg a legboldogabb, vagy akár a legszomorúbb élményeiteket. Ugyanezeket az élményeket élik át a szivárványcsaládok is, hiszen az ő életükben is ugyanaz a törődés, ugyanaz a szeretet és ugyanaz az aggódás van jelen, mint az összes magyar családéban. 

Az #ugyanaz kampányunk arról szól, hogy megmutassuk: az egyforma hétköznapok ellenére a szivárványcsaládban élő gyerekeknek még sincsenek azonos jogaik. Például a törvények csak az egyik, a vér szerinti, vagy az örökbefogadó szülőjüket ismerik el szülőnek. A másik jogilag nem számít annak. 

Ez számtalan helyzetben hozhatja nehéz helyzetbe az érintett kisgyerekes családokat. 

Nekik olyan egyszerű és hétköznapi dolgok jelentenének segítséget, amik más családoknak természetesek. Például ha a közösen nevelt gyereket mindkét szülő beírathatná bölcsődébe, óvodába vagy iskolába, vagy elintézhetné a hivatalos ügyeit, legyen az egy TAJ-kártya kiváltása vagy egy elveszett igazolvány pótlása. Ha mindkét szülő átléphetne vele a határon, a gyerekük mindkettejük után örökölhetne és jogosult volna tartásdíjra. Vagy baj esetén mindketten ott lehetnének a kórházi ágya mellett - teljes jogú szülőként. 

Hiszünk benne, hogy minden kisgyerekes családot azonos jogok, lehetőségek és támogatás illet meg. 

A filmekben szereplő plüssfigurákat a Szivárványcsaládokért Alapítvány felkérésére Agócs Írisz, a Maszat mesekönyvek illusztrátora tervezte. A bábuk hangját pedig Kovács Patrícia és Kulka János színművészek adják.


A sajtótól érkezel?

Használd a sajtóanyagjainkat a cikkedhez! De ha szükséged van valami másra is, e-mail címünk mindig nyitva áll még egy kérdésre!

SAJTÓ